Az idei magyar Sajtófotó-pályázat zsűrijének elnöke, az amerikai Associated Press hírügynökség európai és afrikai képkiadásáért felelős vezető képszerkesztője, Tony Hicks szerint a sajtófotó-versenyek lehetőséget adnak a fotóriportereknek, hogy másképp nézzenek a saját munkájukra és tanulhassanak abból, mások hogyan dolgoznak. Az [origo]-n megjelent interjúnkban szó esik ezen túl Észak-Koreáról, az arab tavaszról és Szíriáról való képes tudósítás nehézségeiről, a sajtófotó hitelességének megőrzéséről. Az alábbiakban az interjúból kimaradt, a sajtófotós szakmát azonban érdeklő részeket gyűjtöttük össze.

Van olyan speciális terület, ahol még használnak filmet?

Nem, már egy ideje nem. Emlékszem, amikor megjelentek az első használható digitális gépek, mindenki azt mondta, hogy a digitális soha nem lesz olyan jó, mint a film. Ha most belenéz az ember az archívumba, és elővesz egy régi filmes felvételt, elszörnyed. Nem emlékszem, mikor adtuk ki az utolsó filmre készült képet, már Afrika legeldugottabb tájain is teljesen digitális a működésünk. Még akkor is, ha valaki nem engedhet meg magának egy csúcsgépet, a filmnél sokkal jobb képminőséget biztosító kompaktokat lehet venni.

A közelgő nyári olimpiára hogyan készülnek, hány ember vesz részt önöktől a tudósításban?

Nagyjából kilencven fotós és képszerkesztő dolgozik majd az olimpián az AP-től. A felkészüléssel nagyjából készen vagyunk, annak ellenére, hogy a britek hajlamosan rossz fényben látni a saját országukat. Jómagam 1992 óta minden olimpián dolgoztam, és a torinói téli olimpia óta részt veszek a tudósítás tervezésében és szervezésében, és azt kell, hogy mondjam, hogy a londoni az eddigi legszervezettebb. Szinte az összes stadion teljesen kész, és jó szakemberek dolgoznak a fotósokkal a szervezők részéről. A vezetőjük Bob Martin, egy elismert sportfotós, aki a főnököm is volt egy korábbi munkahelyemen.

Hosszú évek óta tartó tendencia, hogy a tévé kiszorítja a fotót, olyan értelemben, hogy a pozíciók elosztásánál hajlamosak a szervezők előnyben részesíteni őket. Bob szerencsére ennek teljes mértékben a tudatában van, és sok mindent kiharcolt. Eredetileg nem lett volna az atlétikai pályán a futóversenyek befutójánál a klasszikus szemből készített fotók elkészítését lehetővé tevő fotós pozíció, de addig erősködött, amíg kiépítettek egy plusz helyet a fotóriportereknek.

Az együttműködés egyébként már a pekingi olimpia előtt elkezdődött a londoni szervezőkkel, márciusban lesz a végső bejárás, és hét-nyolc hónapja óta tartanak a helyszíneken a próbaversenyek, amikre küldtünk is fotósokat. Ugyan a többi nagy ügynökség vetélytársunk, sok mindennek a költségét közösen viseljük, és az érdekeink is többnyire egybeesnek. Ha például egy plusz fotósállásra lenne szükség valahol, sokkal hatékonyabb, ha az AP, a Reuters, az AFP és a Getty együtt kéri azt a szervezőktől.

Nyilván a lehető legmodernebb technikát fogjuk alkalmazni, a százméteres síkfutás befutójának a képeit gyakorlatilag másodpercekkel utána ki is adjuk, még mielőtt a győztes befejezné a tiszteletkörét.

Ha nem üzleti titok, a kilencven emberből hány lesz a fotóriporter, és hány lesz szerkesztő?

Nem, tulajdonképpen mindannyian hasonló számú emberrel fogunk dolgozni. Nálunk nagyjából hetven fotós lesz és húsz szerkesztő. A szerkesztők egy rész fényképezni is fog, és a fotóriporterek egy része, a kisebb eseményeken, egyből ki is fogja adni a saját képeit. Vannak  fotós szerkesztőink, és jó pár szerkesztői vénával rendelkező, precíz fotósunk is, akikre rá lehet bízni, hogy kiadják a saját képeiket.

A nagyobb sportágaknál önálló csapatok dolgoznak majd, és egyből a helyszínről fogjuk kiadni a képeket, anélkül, hogy egy szerkesztői központot megjárnának. Pekingben így utólag úgy tűnik, valószínűleg hibáztunk abban, hogy minden képet beküldtünk a sajtóközpontba, ahol egy nagy csapat szerkesztő dolgozott, és nem működött igazán jól az, hogy a szerkesztők egyik pillanatban az egyik, a következőben a másik sporttal foglalkoznak. Ha egy ember egy bizonyos sporttal foglalkozik, jobban fel tud készülni, tudja, kik a nagy nevek, meg tudja nézni, milyen képek születtek arról a sportról a múltban, és tud azon gondolkodni, hogyan lehet újszerűen fotózni, azon túl persze, hogy megcsinálja a szokásos képeket is, amikre szintén szükségünk van. A vancouveri téli olimpián így dolgoztunk, és bevált.

Lesznek ezen túl mozgó fotósok is, akik több sportot is fotóznak, hisz vannak olyan nagy események, mint például a százméteres síkfutás döntője, ahol sok emberre van szükség, hogy minden lehetséges szöget lefedjünk. A mozgó fotósok dolga lesz a sporthoz lazábban kapcsolódó érdekes témák feldolgozása is az olimpia alatt. Olyan, amúgy nem a sportfotózásról ismert fotósokat is hívtunk, mint például Emilio Morenatti és Rodrigo Abd, akik egyedi látásmódjukat tudják hozzáadni a kiadásunkhoz.

Isten ments, hogy megtörténjen, de arra az eshetőségre is fel kell készülnünk, hogy terrortámadás történik. Ha ilyen van, az valószínűleg nem az olimpiai parkban történik, hanem valahol távolabb, ezért helyi fotósaink is lesznek, akiknek nem a térképet kell nézegetniük, ha valahová gyorsan oda kell érni.

Az interjú első részét itt találod!